Bejelentkezés

8. Bölcs Diákok vetélkedő

Felhívás

VIII. BÖLCS DIÁKOK - ORSZÁGOS SZINTŰ VETÉLKEDŐ

VERSENYFELHÍVÁS

 

 

A Communitas Alapítvány, az Örökségünk Őrei mozgalom, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet, a BBTE Interdiszciplináris Bio–Nano Tudományok Kutatóintézet, valamint a BBTE Történelem - Filozófia Kar, Magyar Történeti Intézet közreműködésével 2017. október - 2018. augusztus között szervezi meg az VIII. Bölcs diákok - országos szintű vetélkedőt "Kulturális sokszínűség" címmel. A vetélkedő célja, a tanulók saját nemzeti értékeik iránti érdeklődésük felkeltése és fejlesztése az életkorukhoz mérten, az interaktív feladatok által olyan világba tekintenek bele, amelynek értékei a szép, az eredeti és a gyakorlati tudás. Ugyanakkor célunk, hogy az egyes tudományágak területéről származó információk közötti összefüggéseket szórakozva fedezzék fel és értsék meg a diákok.

Az idei évben a tanulók olyan kultúrákkal fognak megismerkedni, amelyek az évszázadok során kialakult népcsoportokra vonatkoznak és sajátos jellegük abból származik, hogy egy nemzethez tartoznak, viszont jelenleg nem egy ország határain belül élnek Európában.

Az interdiszciplináris vetélkedőre 4–5 fős csapatok (három–négy IX–XIII. osztályos diák és egy tanár) jelentkezését várják. Jelentkezni 2017. október 27-ig lehet elektronikus formában a www.bod.communitas.ro honlapján. Hibásan beírt vagy a verseny folyamán megváltozott adatok javítását írásban kérhetik a Communitas Alapítvány munkatársaitól a communitas@rmdsz.ro címen. Benevezési díj nincs.

 

BENEVEZÉSI DÍJ: nincs.

 

A VETÉLKEDŐ ESEMÉNYNAPTÁRA:

A verseny 3+2 fordulóból áll:

·         Első forduló: 2017. október 30. – 2017. november 29.

·         Második forduló: 2017. december 4. – 2018. január 19.

·         Harmadik forduló: 2018. január 22. – 2018. február 23.

·         Az 1–3. forduló összesített eredményeinek közzététele: 2018. március 12.

·         Elődöntő: 2018. április 21 – 22.

·         Döntő: 2018. május 12 – 13.

 

A verseny elődöntője és döntője televíziós vetélkedő keretében zajlik.

 

A mindenkori új feladatlapot, illetve a korábbi forduló feladatlapjához tartozó javítókulcsot minden forduló kezdőnapján 10 órakor tesszük közzé a www.bod.communitas.ro honlapon.

A megoldásokat legkésőbb a forduló utolsó napján kérjük feltölteni a www.bod.communitas.ro honlapon regisztrált adatlapra, illetve, amennyiben a kért mellékleteket postázni szükséges, beküldeni a Communitas Alapítvány címére (400489 Cluj Napoca, Str. Republicii, Nr. 60). A megadott időpontnál később elküldött/postázott megoldásokat nem fogadjuk el. (Javasoljuk, hogy a leveleket ajánlva postázzák, így – amennyiben valamelyik küldemény nem jut el hozzánk – igazolni tudják, hogy ez a postahivatal hibája.)

 

DÍJAK: Az 1–3. forduló összesített eredményei alapján kiválasztott legjobb 10 csapat kerül az elődöntőbe (8 csapat elméleti líceumból, 2 csapat pedig szaklíceumból). A döntőben az első négy csapat vesz részt. A legjobb csapatok számára egyhetes élménytáborozást szervezünk.

KAPCSOLAT:

E-mail: magyaroktatas@magyaroktatas.ro, communitas@rmdsz.ro

Telefon: 0769-675 036 (Mihályfalvi Katalin), 0264-594 570, 0723-250 324 (Communitas Alapítvány)

Postacím: Fundaţia Communitas, 400489 Cluj-Napoca, str. Republicii nr. 60. (A borítékra kérjük ráírni: BÖD – Országos szintű vetélkedő középiskolások számára.)

 

 


MINDEN CSAPATNAK SOK SIKERT, EREDMÉNYES

EGYÜTTMŰKÖDÉST KÍVÁNUNK!