Bejelentkezés

7. Bölcs Diákok vetélkedő

Döntő

I. FELADATSOR

Az ókút fenekén ott a város: gyönyörűnek találtam.

Ugyanilyen gyönyörű maradt a szememben akkor is, mikor már volt mivel összehasonlítanom, csak elmosolyodtam, mikor évtizedekkel később a világ merőben valószínűtlen kulisszái között tudatosodott bennem ez, az Égei-tenger egy szigetén, míg a mimóza kénszínű és a hibiszkusz vérpiros bozótját borzolta köröttem a szél, s a sziklák alatt, a tenger egy pontjára rámutatva valaki azt közölte: ott szállt partra valamikor Pál apostol, vagy valamelyik európai város utcáin, neonfalú bulvárokon vagy a középkort változatlanul őrző, keskeny oromzatos házak árnyékában, ahol nem járt se török, se tatár, s Roland vitéz egy kút tetejéről bámulta az óratorony zenére mozgó, zománcozott köpenyegű, keringő figuráit, a tavon fekete hattyú ringatózott, mögötte, a horizont peremén gleccser villogott. Elmosolyodtam, mert tudtam, amit érzékelek, hogy az én szülővárosom mindennél szebb, nem lehet igaz, hisz se hegye, se folyója, se felhőkarcolók minden emeletét beszövő fényreklám falai, s hogy túlságosan régről ne maradjanak műemlékei, arról nagy történelmi összjáték gondoskodott ezer éven át. Nem számított, nekem mégis a legszebbnek tűnt, poros levegője is ízesebbnek, mint az alpesi réteké. Víz sem ízlett úgy soha máshol, a szél sem volt olyan igazán igazi szél, sehol se láttam többé olyan fényű csillagokat, mint ahol születtem.

Pedig ott por volt valóban, és keserves a hőség, és keserves a fagy. A nyár arany tőre meghasította a dinnyéket kánikula idején, a piacon a gyümölcshegyek között kibuggyant mézes belük, síkos fogaik felett a darazsak szinte belehaltak a zamatba és a ragyogásba. Ott nyáron minden évben úgy meghalt néhány ember a hőségtől, ahogy a sarkvidéken megfagyhatott az utazó. Ha befőztek, a nők bekötött fejjel, de alsóruhában kavarták a lekvárt, felsőtestük majdnem meztelenül villogott, olyanok voltak, mint valami ókori asszonyi misztérium részesei, mert a férfiakat ilyenkor mindenki elűzte hazulról. Eső néha hónapokon át nem esett, a virágok kisültek, s ha valaki a nagyerdőn járt, hallotta, hogy reccsen a felnyurgult, gyantás törzsön a fenyőpikkely, mintha a fa kiadná lelkét az elviselhetetlen hőségben. A felhőtlen ég pillantását nem állta a szem, a kutyák elnyúlt állkapoccsal hevertek, akár utolsó óráikat élnék, a lovak agyoncsípett farának, nyakának ragacsos, vörös csíkjain nyüzsögtek a legyek, hangjuk vékony volt, mint a fátyol, híg, zöld dünnyögés.             

(Szabó Magda: Ókút -  http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/SZABO/szabo00003_kv.html )

 

1. Mi volt az „ókút” a szerző életében? Értelmezzétek a szimbólumot a regény alapján legtöbb 150 szóban.5 pont

2. Mi a kérdés? A megadott válaszok alapján találjátok ki a kérdéseket, amelyek a regény cselekményére vonatkoznak.10 pont

a. Mert, ha beszakad, magával rántja a rajtaállót.

b. Egy, a szülei által lapokból összefűzött könyv, melynek oldalaira képeket ragasztottak, amik alá a saját verseiket írták.

c. Mert azt szerette volna, ha a „kövér rokon” hazaküldi a szüleihez.

d. Jelzésként, hogy arra járt, gondolt az ékszerészre, sajnálta, és szerette őt, még akkor is, ha nem volt ideje bemenni hozzá.

e. Azt mondták neki, hogy a kisdisznó édesanyja meghalt, és a kisdisznónak nyomban megszakadt a szíve bánatában.

f. Egy Guriga nevű suhanc, aki cifrán tudott káromkodni.

g. Szabóka Lelek.

h. Egy kilónyi narancsot és selyemcukrot.

i. A dédnagymama fényképét.

j. Duckónak.

3. Mik a gleccserek? Milyen magasságban alakulnak ki?4 pont

4. Soroljatok fel 5 gleccsert (eltérő kontinensekről), megnevezve a kontinenst és az országot, ahol elhelyezkednek.7 pont

5.

a. Miért kénszínű a mimóza?2 pont

b. Melyik mimózáról eshet szó a szövegben? Honnan származott Európába ez a mimóza faj?2 pont

c. Mikor virágzik a kénszínű mimóza?2 pont

6. Mire gondolhatott Szabó Magda, amikor ezt írta „neonfalú bulvárokon”?   Hát amikor azt írja: „s Roland vitéz egy kút tetejéről bámulta az óratorony zenére mozgó, zománcozott köpenyegű, keringő figuráit…”?2 pont

7. “…az Égei-tenger egy szigetén, … ott szállt partra valamikor Pál apostol, … ahol nem járt se török, se tatár…”

a. Valóban nem járt sem török, sem tatár az Égei tenger partján? Válaszotokat indokoljátok egy mondatban.2 pont

b. Mikor járhatott ott Pál apostol?2 pont

8. A fenti szövegrészlet A város című fejezetből származik. Készítsétek el a város  makettjét (bármilyen anyagból) a leírás alapján, majd fényképezzétek le (legalább három kép), és másoljátok be a feladatlap megfelelő pontjához.10 pont

 

 

II. FELADATSOR

1Szerkesszetek napilapot. Készítsetek egy helyi napilapot (nem egy már létező kiadvány példányát!) papíralapú formátumban, majd postázzátok a következő címre: Fundaţia Communitas, 400489 Cluj-Napoca, str. Republicii nr. 60. (A borítékra kérjük ráírni: BÖD – Országos szintű vetélkedő középiskolások számára, valamint a csapat nevét). 42 pont

Az újsággal kapcsolatos alapvető követelmények:

  • Méret: A3, terjedelem: 2 lap

  • Címfej: itt szerepel a lap címe, illetve amennyiben van, alcíme, jellege, megjelenési ideje, évfolyama és a szám megjelölése.

  • Élőfej: mivel a napilapok oldalai nincsenek összefűzve, az oldalak keveredése esetén élőfej és az oldalszám segítségével lehet összerendezni. Az élőfej a szedéstükör élén áll, annak teljes szélességében léniával aláhúzva. A lap címét, a rovatot, oldalszámát, és a megjelenés dátumát tartalmazza.

  • Impresszum: tartalmazza a lap teljes címét és alcímét, a főszerkesztő és a szerkesztők neveit, szerkesztőség címé és elérhetőségét (tel, fax, e-mail, web), a kiadó adatait, a szedési és nyomtatási adatok (nyomda neve, elérhetősége) a terjesztésre, előfizetésre vonatkozó adatokat, és az előfizetés árát, az ISSN számot.

  • Hasábok: az újságokban a cikkeket hasábokra tördelik.

  • Cikk: a szöveges információkat az újságban cikkeknek nevezik. A cikkeknek különböző típusai lehetnek. Részei: 1. Rovatcím 2. Felcím 3. Főcím 4. Alcím 5. Lead 6. Szövegközi alcím 7. Oldalidézet 8. Szöveg 9. Aláírás.

  • Vezércikk: a hírlap élén álló, az általános politikai helyzettel vagy valamilyen aktuális napi kérdéssel foglalkozó közlemény, amely a közvéleményt a lap álláspontjának próbál megnyerni.

  • Rovat: az azonos témába tartozó közlemények összességét rovatnak nevezzük. Ilyen pl. a Sport  rovat, Vélemény, Hírek/tudósítások, Riport, Interjú, Megemlékezés, Hirdetés, Reklám, Horoszkóp, Beszámolók/Kulturális események. Napilapotok tartalmazzon példát a fent említett  rovatok mindegyikére.

 

A feladatok megoldásait minden csapat saját adatlapjára kell feltöltse a http://bod.communitas.ro címre. Amennyiben a rendszer ezt valamilyen okból kifolyólag nem engedélyezné, emailben kérjük csatolni a magyaroktatas@magyaroktatas.ro címre.

 

Feladatlap doc.

Feladatlap pdf.

Javítókulcs pdf.

 

FORMAI KÖVETELMÉNYEK1 BETARTÁSA10 pont

 

 



1 A megoldások első oldala a feladatlap első, a megjelölt adatokkal kitöltött oldala. Kérjük, a megoldásokat az egyes feladatsorokban megadott szövegrészletek, valamint a feladatok szövege nélkül, a megadott sorrendet megőrizve küldjék be (ez utóbbi kérés nem vonatkozik az olyan feladatok megoldásaira, melyeket külön lapra kell elkészíteni). A szövegformázásra vonatkozó követelmények a következők: betűtípus Times New Roman, betűméret 12 pt, igazítás sorkizárt, behúzás típusa első sor, értéke 1,25 cm.