Bejelentkezés

12. Bölcs Diákok vetélkedő

Döntő

Véget ért a 12. Bölcs diákok országos szintű vetélkedő döntője – győzött a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum csapata

 

Az Oktatási Minisztérium által akkreditált Bölcs diákok országos szintű vetélkedőre idén 106 csapat nevezett be, melyből a döntőn 9 csapat mérhette össze kreativitását és tudását.

A Communitas Alapítvány által tizenkettedik alkalommal megszervezett versenyen, első helyen végzett a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum LUDATONÁTUS csapata, második helyezést ért el a kézdivásárhelyi Református Kollégium Grincsek csapata, a harmadik helyen pedig a szatmárnémeti Hám János Római katolikus Teológiai Líceum OLAJBOGYÓK csapta végzett, emellett a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum öKOLAjos csapta részesült dicséretben.

A teljes tanévet felölelő vetélkedő idei témája a hagyományőrzés volt. A diákok a döntő során megismerkedtek Kallós Zoltán néprajzkutató életével és munkásságával, valamint Karl May: Az ezüst tó kincse című műve alapján tanulmányozták az indiánok életét és kultúráját. A bibliográfia magába foglalta „Amerika magyar vándora”, Xantus János, valamint Leonardo da Vinci életét és munkásságát is.

A döntőben résztvevő csapatok a Communitas Alapítvány jóvoltából egy egyhetes ingyenes élménytáborban vehetnek részt Nagyenyeden. Az első három helyezett, valamint a dicséretben részesülő csapatok tagjai szabadidős tevékenységhez kapnak ajándékcsomagot. A további döntős csapatok egy-egy könyvcsomag jutalomban részesülnek.

A Communitas Alapítvány 2010-től minden évben meghirdeti a Bölcs diákok országos szintű vetélkedőt, melyre az elmúlt tizenkét versenyen összesen 1272 csapat vett részt.

 

 

A hagyományőrzésről szóló teljes kisfilmeket alább tekinthetitek meg.

Jó filmezést kívánunk!

 

Cooltradíció csapat

 

 

Grincsek csapat

 

 

GYÁRFÁS csapat

 

 

ARTisTIC t3am 1.3 csapat

 

 

Gyöknégy csapat

 

 

LUDATONÁTUSZ csapat

 

 

OLAJBOGYÓK csapat

 

 

öKOLAjos csapat

 

 

Túlélők csapat

 

 

 

 

 

Szakirodalom .pdf